2014. június 25., szerda

Net-kapcsolatok



Ez nem filmkritika lesz, bár megjegyzem a Her (A nő) című film az elmúlt időszak egyik legérdekesebb filmélménye volt számomra. Nem baj, ha nem láttad (bár javaslom, hogy nézd meg) elmondom, hogy mi a szituáció: a jövőben kifejlesztenek egy szuperintelligens beszélgetőszoftvert, ami nemcsak képes úgy gondolkodni, mint az emberek, de folyamatosan fejlődik, alakul, emlékei vannak, érzései, humorérzéke, szexuális vágya. Mindene van, csak éppen teste nincs. Theodor barátunk pedig, miután megvásárolta, szupermagányos élete izgalommal telik meg, s szépen lassan beleszeret...a számítógépébe. Pontosabban a szuperintelligens, női hangon (Scarlett Johansson hangján) duruzsoló operációs rendszerébe. Hülyeség lenne?

Habár nekünk nincsen (még) emberi értelemmel felruházott operációs rendszerünk, de némileg azért gondolkodóba estem. Hogyan ismerkedünk mi manapság emberek? Nem arra gondolok, hogy honnan ismerjük meg egymást, hanem arra, hogy hol. Csak nézz körül magadon, nézz körbe az ismerőseiden, és hallani fogod, hogy minden második ember (ha nem is a neten ismerkedett meg egymással), de az internet volt az a közvetítő közeg, ahol hosszadalmas beszélgetések, egész estés eszmefuttatások után hozták csak reális talajra a kapcsolatukat. Már ha valóban lett valódi személyes kontakt és nem ragadt meg a kapcsolat az internetes csetelés, agyhúzó verziójában. 

Szóval hogyan ismerkedünk manapság? Szoftvereken keresztül, aminek az egyik végén ülsz te, a másik végén meg az a valaki, akivel könnyebb az elején egy ismerkedős beszélgetést folytatni, mint leülni egymással szemben. Persze az emberi kapcsolatok csak úgy működhetnek, ha egyszer az a bizonyos személyes találkozás előbb-utóbb megtörténik, de hány és hány olyan nőről  (és férfiről is) hallani, aki állítása szerint már akkor beleszeretett a beszélgetőpartnerébe, amikor személyesen még nem is találkozott vele, nem érintette meg. Mondjuk ki: test nélkül is hajlamos a mai szeretni valaki másikat. Talán tehát nem is áll olyan messze a valóságtól a Her című film alapötlete.

De valós-e az ilyen érzelem? Valós- e az ilyen szerelem? Most valljuk be: az érzelmeket nem lehet megkérdőjelezni. Ha fájdalmat érzel, azt valós számodra, ha örömöt, az is valós. Ha pedig szerelmet érzel egy olyan személy iránt, akivel még soha életedben nem találkoztál, de számtalan átbeszélgetett éjszakán vagytok túl (skypeon, cseten, e-mailben, telefonon stb.) akkor az is valós lesz számodra. Az ilyen esetekben viszont az a bökkenő, hogy egy reális figurával (szóval egy konkrét emberről beszélünk), akivel nemreális, nulla testi kontaktus nélkül (és itt nem a szexre célzok, pusztán az ember fizikai megtapasztalására) élsz "kapcsolatban" az a kapcsolat nem lesz valós.

Hah! Mondhatnád most, hogy ezzel aztán nem találtam fel a spanyol viaszt. Hát nem is, de gondolj bele: ismersz-e magad körül valakit, vagy esetleg volt- e már valaki a környezetedben, aki mintha mégis így "járt volna valakivel". Biztos, hogy volt. Ez pedig hatalmas csapda. 

A netes ismerkedés egy olyan része most a párkapcsolatok alakulásának, amivel szerintem jóval többet kellene foglalkozni. Régebben, aki interneten keresett magának párt mindenféle randioldalon, bizony voltak, akik összesúgtak az illető háta mögött. Ma, parancsoljatok: itt a Tinder, itt az OkCupid, itt a Facebook (bár ez utóbbi nem speciál erre találtatott fel, de azért had kapjon helyet ebben a felsorolásban) és a neten párt találni valamiért oltári dívik lett. (Vagy ha konkrétabb akarok lenni: nem csak párt, numerát is)

Gondoljunk bele: nem kell lemenni egy szórakozóhelyre, nem kell kiöltözni, nem  baj, ha az elmúlt 2 hónapban felszedtél pár kilót, csak feltöltesz egy jó fotót, jó színben tünteted fel magad, majd átböngészed a kínálatot. Beállítod milyen magasságú fiút akarsz, milyen hajszínnel, milyen végzettséggel, keresettel, dobsz egy lájkot, aztán várod, hogy mi sül ki a dologból. Legyünk őszinték: amennyire életszerű, annál groteszkebb ez a folyamat...Se nem jó, se nem rossz. Nem lehet igazából minőségi állást foglalni egy olyan jelenség esetében, ami manapság ennyire szokványos. Esetleg csodálkozni rajta, hogy ennyire nem csodálkozunk már ilyesmin. 

Egy dolgot viszont azért a végén megjegyeznék: szájhősök mindenhol vannak. Legyen az illető beszélgetőtárs bármennyire is vonzó, lehet a gondolkodásotok abszolút szinkronban, hallgathatja ugyanazokat a zenétek,mint te, vagy szeretheti ugyanazokat a filmeket, mint te...de ha nem mutat hajlandóságot valaki, hogy személyesen is találkozzatok, hogy bizonyítsa mindazt, amit addig leírt...hát...akkor az előbb-utóbb annyit fog érni, mint guminővel dugni.



Tetszett, ajánlom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...