2014. június 1., vasárnap

A távolból egyszerűbb



 (...) mert magunkkal a legnehezebb boldogulni. Ha másra nézek, látom, hogy mi tette olyanná, amilyen lett. Az évek, a sorsa, a szerelmei: elmondja, amit szerintem tudnom érdemes róla, és kérdezem, ha jobban érdekel, de könnyen látom őt. Könnyebben, mint magamat.

Minél jobban nézek befelé, annál jobban érzem, hogy kusza hálok tömkelege az, amin elindulhatnék, hogy jobban láthassam magamat. Ismerem a gondolataimat, a tetteimet, látom magam életem minden helyzetében. Észreveszem, hogy ugyanúgy tudok borzasztóan viselkedni azokkal, akiket szeretek, miközben nem változtat a tényen, hogy nagyon szeretem őket.

Létezésünk minden pillanatát csak saját magunk tapasztalhatjuk meg. Ha nem mondjuk el, mi a baj, más nem tudhatja pontosan. (...)

Írni kellene valami velőset, vagy valami szépet, vagy tanulságosat, vagy vicceset -ha már újraindult az oldal. Gyerünk: gondolkozz, gondolkozz, de akkor soha nem ugrik be semmi, minden ötlet hirtelen nagyon elcsépeltnek tűnik. Olykor a blogolás és az írás is nagyon elcsépeltnek tűnik. Mindig felmerül bennem a kérdés ugyanis, hogy milyen emberek azok, akik megengedhetik maguknak, hogy osztják az észt akarva-akaratlanul.

Arra gondolok, hogy aki valaha is belekezd az írásba, abban mindig tombol valami belső vihar. Itt legbelül, amit vagy kiad, vagy bent marad minden és akkor nagy károkat okozna. Csak az írás egy olyan dolog, hogy valahol mélyen szeretnénk, ha más is elolvasná, ha bólintana rá egyet: igen, jó az, ahogyan gondolkodsz, vagy: igen, én is hasonlóképpen érzek. Ezek mindenképpen megerősítenek.

Olykor viszont elgondolkodom azon, hogy habár egy olyan valakinek tartom magam, akinek jó érzéke van talán ahhoz, hogy a helyzetekben felismerje a lényeget és nagyon sok energiám van abban is, hogy eligazodjam a saját gondolataimban. Azonban néha igazán csalódnom kell. Olykor azt érzem, hogy kudarcot vallok és számos dolog egyszerűen csak túlnő rajtam. Hirtelen nagyon belegabalyodok a problémába, és addig kapálózom, ameddig az a sok kötél már elkezd fojtogatni. 

Ilyenkor távolabb kell, hogy lépjek.
Vagy menekülőre kell fognom.
Nevezd, ahogy akarod. 

Amikor egy jó tanácsot adsz, akkor objektív vagy. Akkor tartod a távolságot és közben befelé tekintesz, és táplálkozol azokból a helyzetekből, amiket te már átéltél, és amikből sikeresen keveredtél ki. És ha közben jó szándékú vagy, akkor ez hatni fog. Segíteni. 
Magunkkal sokkal nehezebb. Ha valamiben benne vagy, akkor 100%osan benne vagy. Akkor nehéz madártávlatból látni a kiutat, ha a térképen csak irányok vannak bejelölve. Nem egy irány, ezernyi irány. S habár hinni kell benne mindig, hogy a szíved és az érzékeid jó irányba fognak vezetni, néha csak becsúszik egy zsákutca.

Az emberek (és olykor néha én is) szívesen szeretnek ezekben a zsákutcákban éldegélni egy kicsit. Szar a suli, amibe jársz? Nem baj, majd lesz valahogy. Szar a párkapcsolatod? Nem baj, majd lesz valahogy. Hát megsúgom, rohadtul nem lesz magától semmi sem.

A zsákutcák fő problémája, hogy a falat a végén nem lehet csak úgy áttörni. Ahhoz kurva keményen kell dolgozni, de nagy többségünk olyan, hogy nem a falnak ugrik neki és körmeszakadtáig küzd vele, hanem elkezd lefelé ásni, le a földbe. A végén pedig már akkora gödörben fog ülni, amiből nehezebb lesz kimászni, mint átütni a zsákutca falát.

S miért vagyunk ilyenek? Miért ilyen olykor mindenki?
Mert azt hisszük, hogy nincsen elég időnk.Változtatni akarunk, de azonnal, de most rögtön. Le akarunk fogyni 2 hét alatt 10 kilót, akarunk egy pasit egy estére, de nem egy egész életre, meg akarunk tanulni ezer oldalt, két nap alatt. Mert szorít az idő. 

Ha tudjuk, hogy ilyenek vagyunk, akkor viszont már előre fogjuk tudni a megoldást is. Ha egyszer beleestünk a saját gödrünkbe, akkor másodjára már nem fogunk - ha ismerjük már ennyire magunkat. 

Ha tudjuk, hogy ez egy zsákutca, akkor meg kell állni.
Két lépést hátra kell lépni.
Nekirugaszkodni. 
Átugrani.
Nem kell a szarban tovább ücsörögni. 


Fotók: Jakob Wagner

Tetszett, ajánlom!

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy az oldallal együtt visszatérték a hosszabb írások is. Szimpatikusan írsz és inspirálóan. Ritka kincs. (L) Csak így tovább! Várom a továbbiakat.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...