2013. január 22., kedd

3 blogger -típus, akik idegesítenek


Kár a gőzért, kár tagadni: én is olvasok más blogokat. Sőt, biztos vagyok benne, hogy mások is olvasnak más bloggereket, csak többnyire elég kicsinyes a legtöbb ember ahhoz, hogy ez be is ismerje. Miért? Mert többnyire mindenki annyira félti a saját seggét, hogy nehogy valaki plágiumon kapja, vagy urambocsá' más oldal is kapjon egy kicsivel több nézettséget, mint a sajátja. De talán még ez a két rossz közül, a kevésbé súlyos. Ha valaki valóban nem tájékozódik kicsit máshonnan is, és csak a saját feje után megy az talán nagyobb ostobaság, mint olykor-olykor beismerni (legalább magunk előtt), hogy "hááát bizony ez a csaj/pasi érti a dolgát, és talán tud valamit". Ám sajnos be kell ismernem, hogy olykor viszketést kapok néhány cirkulárisan visszatérő sallangos maszlagtól, amire az emberek többsége úgy bukik rá, mint légy a...mézesbödönre. Tisztelet a kivételnek.

1. Az önjelölt Coelhok 

...vagy Gandhik, Buddhák, próféták, Csernus Imrék, és a többiek. Nap-nap után, és újabb napok után ráeszmélek, hogy bölcs ember él ebben az országban, vagy az úgy unblock a világon, akik árasztják magukból a chi-t, a békét, saját felsőbbrendűségükkel, és meg-nem-értettségükkel fűszerezve. Ami amúgy tisztes dolog lenne, ebben a gonosz kapitalista társadalomban, csakhogy a valós szellemi értéke az ilyen írások nagy részének nagyjából, annyi mint a nagy szólások és közmondások könyvének. Jó, ne túlozzunk! Annál sokkal kevesebb. 

Én megértem, hogy nehéz eredetit alkotni, ha minden témát úgy kiveséztek már előtte, és tényleg semmi új sincs már a nap alatt, de nincs rosszabb még egy újabb izzadságszagú bölcselkedésnél a "kapcsolatokról", a "szerelemről" , az "élet értelméről", ha egyszerűen az az elsődleges cél (a legtöbb esetben, még ha ezt nem is ismerik be), hogy kivívjon az emberekből valami abszolút fake tiszteletet, ami legtöbbször az egyszerű "kedvem van neked benyalni" c. emberi késztetésből ered. Az önkéntes ego-duzzasztás manapság annyira menő, hogy lassan iparág épülhetne erre (is).

Tanácsot akarsz adni? Oké. Írd le, hogy miért is tiszteljelek. Hogy hol b *sztad el eddig te az életed, és abból hogy jöttél ki, hogy másztál ki a gödör aljáról. Különben ne told az arcomba azt, hogy nekem hogyan kellene élnem, holott lehet pont te is olyan önpusztító szarházi, vagy mint én.Vagy nem. De akkor arról beszélj, hogy nem lettél az.

2. A cukiskodók

Na, ezek tényleg mindenhol ott vannak. Főleg ezen a divat blogger vonalon. Persze olyan, hogy tiszta divatblog csak kevés akad (és minden elismerésem azoknak, akik meg tudnak maradni csak ezen a vonalon). Legtöbb esetben azonban női blogokról beszélünk, ahol (többnyire) nők írnak nőknek, női dolgokról. Mert mi nők szívesen olvasunk ilyesmit, főleg akkor, ha a blogger karizmatikus személyiség, akinek érdekel a véleménye, a látásmódja, a stílusa vagy bármi. És ez egy remek dolog, mert bárhogyan is, de lehet és kell is tanulni más emberektől.

De akikről most én beszélek, azok leragadtak valami cukormázas álomországban, ahol "cuki cipők", "cuki fiúk" , Cosmo-koktélok és csini csajos sorozatok teszik ki a bejegyzéseik 99%-át. Elképesztőnek tartom, hogy a legtöbb női magazin által unásig nyomatott agyatlan életérzés, hogy képes még mindig ilyen keményen beszippantani a női társadalom jelentős részét. 

3. A hozzáértők

Ők egyszerűen mindenhez értenek. Jobban vágják a divatot Anna Wintournál, a fotózást Steven Kleinnél. S ha mindez nem lenne elég, akkor mellé politizálnak is, ha a helyzet azt kívánja, és csak úgy öntik a fika tengert a világon mindenkire, aki nem ért egyet vele éppen valamiben. Szabad idejükben pedig -nem mellesleg- mesterszakácsok is, és zenekritikákat írnak...mondjuk Beethoven összes művéről.

Persze mindenki arról ír, amiről akar, meg amiről szeretne, de ez a típus a saját véleményét a lehető legerőszakosabb módon akarja letolni mindenkinek a torkán. S sajnos ez alól a Facebook ismerősei sem kivételek, mert bizony ettől a típustól leginkább a közeli ismerősei szenvednek. Már ha van nekik olyan. De gyanítom nem sok.





....és tudjátok, mi a legidegesítőbb az egészben?
Egyszerűen lehetetlen őket ignorálni. 
Mert minden esetben, amikor megfogadom, 
hogy soha de soha többet nem olvasom őket, 
mindig érzek valami erőteljes késztetést, hogy felhúzzam magam.
Na, ez is valami gulity pleasure lehet. 




3 megjegyzés:

  1. SZia, valamit összekutyultam és amikor közzétettem még láttam a megjegyzésedet, de most már nem látom. Mindenesetre próbálok úgy reagálni, hogy rájöhessenek arra,mit írtál.

    Egyrészt a világon senkit nem fikázok,mert nem abszolút nem említettem senkinek a konkrét munkásságát, sarkítva szoktam karikírozott cikkeket írni, bizonyos dolgokról (lsd. Parti állatok stb),többek között magamról is:)
    Nem akarom már mindegyik elé odaírni, hogy aki nem inge, ne vegye, mert nem kell komolyan venni.:D

    A hitelesség meg számomra ott kezdődik, hogy valaki nem bújik be egy klisé mögé. Lehet, hogy azokról akikről írtam egyszerűen nem jó írók, de általában valami nem oké, ha azt érzem, hogy itt valami sántít.:)

    Üdvicsek

    VálaszTörlés
  2. Jaja, én sem látom :D
    de abban egyetértünk, hogy a klisé mögötti embert kell megmutatni, ha erre gondoltál:)
    puszi

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...