2012. december 22., szombat

A Karácsony szelleme

Reggel kótyagos voltam, mint piás Mickey Egér a Disneylandben. Ha számításaim nem csalnak, akkor ezzel így van még jó néhány ember, aki tegnap a kocsmákban ünnepelte, hogy elmaradt a világvége, és hogy közeledik a Szeretet Ünnepe. 

2féle típusba tartozó emberrel találkoztam eddig a Karácsony kapcsán:
1. Utálja a Karácsonyt, mivel ennek az ünnepnek a mély mondanivalóját már kizsákmányolta az undorító kapitalista társadalom azzal, hogy reklámfogást csináltak ebből a csodás családi ünnepből.

2. Olyan lázas izgalommal készül a Karácsonyra, hogy az éves fizetéséből megtakarított pénzének jelentős százalékát áldozza föl arra, hogy a házát annyi égővel díszítse föl, hogy Félix Baumgartner ha újra leugrana az űrből, szabad szemmel is látható célpontnak ítélje meg azt a házat.


Én csendesen tűröm a tévéből áradó marhaságokat, és nem zsibbaszt, hogy halálra egyem magam. Folyadékot csak pezsgő formájában juttatok a szervezetembe. Ezzel megpróbálom elviselni a több napos semmittevést, amiért persze hetekig sírtam, mikor dolgoznom kellett volna. Így megy ez. De nem csak velem, másokkal is, ahogy elnézem az embereket. 
Pont ezért nem nagyon megyek ki az utcára, holott haza hoztam magammal egy gardróbszekrény adagra való ruhát. Pokrócba csavarva nézek ki a fejemből, s közben szemernyi szükségét sem érzem annak, hogy bármi olyat tegyek, amivel megváltom a világot. Persze erre amúgy sem pazarolnám el a tehetségemet.

De elmondom hogyan ütöm el , az Ünnepek alatt csigalassúan vánszorgó időt:

1. Fogom a házban található összes körömlakkot (ha kell még anyámét is), kifestem, lemosom, kifestem, majd újra lemosom a körmömet. Aztán lemondóan realizálom, hogy egyik sem az én színem.

2. Megpróbálok sütni. Ez valami eleve elb*szott ötlet, mivel a konyhaművészetem megközelíti egy 5 éves kislányét, aki a homokozóban gyárt formákkal homoksütiket. Erre nem vagyok büszke. Mentségemre legyen mondva, hogy olyan szinten tudok csinos szendvicseket gyártani, hogy az valami félelmetes. 

3. Feldíszítem azt a karácsonyfát, amit apám hazahoz. Mivel mindig az utolsó pillanatban történik ez, ezért ezeknek a fáknak legtöbbször nincs meg a fele. Valami mindig hiányzik róla legalábbis. Csúcsdíszre például évek óta nem volt szükségünk.

4. Koktélokat csinálok, amiknek a legfontosabb alkotóelemei a pálinka, a pezsgő,a Bacardi, meg a Martini. Ezeket legtöbbször le is tesztelem.Szóval ezzel a dologgal elvagyok egy darabig, érhető okokból.




5. Figyelem, hogy a Facebook ismerőseim hogyan ünnepelnek...a facebbokon persze. Mert mindenki, akinek nem kell elmennie végigcsókolgatni a közeli és távoli rokonságot, az a gép előtt ül és karácsonyfákról posztolgat képeket, orbitálisan nagy baromságokról szóló idézetekkel fűszerezve. Aki meg nem ezt csinálja, az értetlenkedik, hogy milyen marhák az emberek. 

Belátom felnőttem. De emlékszem még rá, hogy milyen voltam gyerekként. Emlékszem milyen volt csokikat nyitogatni, és visszaszámolni Karácsonyig. Arra is emlékszem milyen földöntúli örömöt okozott, amikor megkaptam a Barbie házamat. Emlékszem, melyik volt a kedvenc díszgömböm.

A Karácsony a gyerekeké.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...